A Klímainnovációs Közösség szervezésében megvalósuló Startup Plastic Surgery az első olyan startup program Magyarországon, amely a műanyag kérdéskörével foglalkozik. A program célja, hogy a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldást nyújtó startup ötletek megvalósítását támogassa. 2020-ban 9 startup vett részt a 4 hónapos programban, akik üzleti coaching és iparág specifikus szakmai mentoring támogatást kaptak, amelynek segítségével piacképessé tudták formálni a kezdetleges startup ötleteiket. Előrehaladásukat a program végén pitch versenyen mutatták be (amely az ÖKOINDUSTRIA keretében került megrendezésre), a legjobb csapatok üzleti befektetést és mentorálási támogatást nyerhettek. 2021-ben a program újra megrendezésre kerül, amelyre startupok, szakmai támogatók és szponzorok jelentkezését várjuk.
Startup program a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldások támogatására
A Startup Plastic Surgery programot a Klímainnovációs Közösség és a PANNON Pro Innovációs és Szolgáltató Kft. hozták létre azzal a céllal, hogy támogassa azokat a startupokat, amelyek egyedi ötleteikkel a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra nyújtanak megoldást. A műanyag teljes életciklusában megjelenő innovációs megoldásokat támogató program 2020-ban került először megrendezésre, melyben kilenc magyar startup vett részt.
A műanyag kérdésköre egy igen aktuális és fontos téma. A COVID-19 miatt körülbelül 30%-kal nőtt meg az egyszerhasználatos termékek használata. A 2021-ben bevezetésre kerülő SUP (single-use plastics), vagyis egyszerhasználatos műanyagokkal kapcsolatos törvényi szabályozás szerint a műanyagok egy része betiltásra kerül. Ráadásul a növekvő környezeti tudatosság miatt folyamatosan nő az igény az egyszerhasználatos műanyagokat helyettesítő termékek és szolgáltatások iránt. A szervezők ezt a helyzetet felismerve létrehozták a Startup Plastic Surgery programot, mert szerettek volna felkutatni és támogatni olyan ötletgazdákat, akik ezekre az aktuális kihívásokra keresik a piacképes megoldásokat.
A négy hónapos program során a csapatok üzleti coaching és iparág specifikus szakmai mentoring támogatást kaptak. Kilenc üzleti coach, tizenöt szakmai mentor és támogató segítette a csapatokat annak érdekében, hogy piacképessé és gazdaságilag életképessé tudják formálni a kezdetleges fázisú startup ötleteiket.
A Startup Plastic Surgery programban a csapatok kéthetente találkoztak az üzleti coachaikkal és iparági mentoraikkal. Minden csapat egyéni konzultációkon vett részt, külön üzleti és iparági – tehát a műanyagiparban jártas – mentort kaptak. Ezen kívül online workshopokon tanultak különböző témákról, mint például: piackutatás, pénzügy, klímahatás számítás, pitch prezentációra felkészítés. Továbbá online networking esemény keretén belül bemutathatták ötletüket különböző iparági szereplőknek és potenciális ügyfeleknek, akiktől azonnali visszajelzést kaptak a termékükkel vagy szolgáltatásukkal kapcsolatban.
A csapatok szakmai mentorai a HWD Recycling, Kexport Klaszter, Mikrolin, Rati Kft., Saubermacher, UgrinPack és Unilever voltak. Szakmailag az ÖKOINDUSTRIA, Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, Silent Rock Kft., PET Kupa és a Holland Nagykövetség támogatta. A networking eseményen részt vett még a BioPolimer Kft., Highvibes, Las Vegans (Vegan Garden), a ProfiKomp. A programot a Mastercard, Rati Kft., Hiventures és PANNON Pro Innovációs és Szolgáltató Kft. szponzorálta.
A csapatok az ÖKOINDUSTRIA keretében mutatták be a műanyag alapanyag kihívásaira fókuszáló innovatív megoldásaikat
A csapatok a program zárásaként egy versenyen vettek részt, amely az ÖKOINDUSTRIA, Közép-Európa egyik legjelentősebb környezetipari szakkiállítása keretében valósult meg. A zsűri tagjai között szerepelt Tom Szaky – a hagyományosan újra nem hasznosítható hulladékok feldolgozásában piacvezető Terracycle vezérigazgatója – is, aki értékes visszajelzéseket adott a globális piacról.
A csapatok számára a program legjelentősebb díja az az iparág fókuszú mentoring, amit a műanyagiparban jártas mentoruktól kaptak, valamint a kapcsolati tőke, amivel a csapatok a program során gazdagodtak. A startup versenyen több értékes díj is kiosztásra került. A fődíjat, gyorsított befektetést a Hiventures jóvoltából, három csapat holtversenyben nyerte el. Továbbá különdíjakban is részesültek a csapatok: a Rati Kft. felajánlásával egy csapat 50 óra mentorálást nyert, a Silent Rock tőke közvetítő cég felajánlásával egy csapat befektetésre való felkészítéssel, a PANNON Pro Innovációs Kft. innováció-menedzsment szolgáltatásokat nyújtó cég felajánlásával pedig két csapat 2 hónap üzleti coaching nyereménnyel tért haza.
A Startup Plastic Surgery csapatok innovációi
A programban részt vevő startupok mindegyike a műanyagiparban tevékenykedik, ötleteik mégis különbözőek, sokszínűek. A program nyerteseinek ötletei között szerepel egy új generációs, biológiailag lebomló alapanyag, amelyből egyszerhasználatos evőeszközöket gyártanak; egy bioműanyaggal kapcsolatos gyártástechnológiai innováció; és egy műanyag palackokból etikus játékokat gyártó startup.
A pitch verseny, melyen a kilenc csapat bemutatja startup ötleteiket, az alábbi videón tekinthető meg:
A 2021-ben újra megrendezésre kerülő Startup Plastic Surgery programra startupok, szakmai támogatók és szponzorok jelentkezését várjuk
Jövőre a szervezők szeretnék egy következő szintre emelni a startup programot, amelyhez már most várjuk a szakmai támogatók és szponzorok jelentkezését.
Tavasszal pedig megnyílik a jelentkezés a startup csapatok számára is. Hasonlóan az idei évhez, 2021-ben is olyan vállalkozó szellemű innovátorok jelentkezését várjuk, akik valamilyen műanyaggal kapcsolatos üzleti modell innovációval, termék vagy technológiai újítással, szemléletformáló megoldással rendelkeznek. Az programra tehát bárki jelentkezhet, akinek van egy olyan újító ötlete a műanyaggal vagy műanyag használattal kapcsolatban, amely valamilyen módon csökkenti a műanyag hulladék keletkezését, reformálja és hatékonyabbá teszi a körforgásos gazdaságra való átállást vagy csak segít előmozdítani a fogyasztói szokások tudatos irányba való elmozdulását. Fontos, hogy az ötlet egyfajta megoldásként szolgáljon a műanyag által okozott környezeti vagy egészségügyi kihívásokra. Olyan, legalább két főből álló csapatok jelentkezését várjuk, akik aktívan részt tudnak venni a programban.
A programról további információ a Startup Plastic Surgery honlapján érhető el.
A szakmai támogatók és szponzorok jelentkezését a szervezők a startup@ppis.hu email címen várjuk.
Forradalmi megoldásokkal zárult a Startup Plastic Surgery negyedik évada: fókuszban az elviteles ételcsomagolás
A Startup Plastic Surgery 4 hónapos programja negyedik alkalommal került megrendezésre, melynek győzteseit március 22-én, a KPMG Magyarország székházában megrendezett,...
Az első zöld Michelin csillagos Magyar étterem és a Startup Plastic Surgery közös kihívást indít a környezetbarát szuvidálás érdekében
Az inkubációs program kihívására olyan fiatal csapatokat várnak, akik egy innovatív ötlettel tudnának segíteni a vákuumcsomagolás környezetbarát helyettesítésére.A Startup...
Forradalmi ötletek a kozmetikai ipar műanyag felhasználására – ismét izgalmas ötletekkel zárult a Startup Plastic Surgery inkubációs program
A Startup Plastic Surgery 4 hónapos programja harmadik alkalommal került megrendezésre, melynek győzteseit március 10-én, a KPMG Magyarország székházában megrendezett,...
Legutóbbi hozzászólások