Megnyílt a jelentkezés a Startup Plastic Surgery programra, amely immár harmadik alkalommal nyújt támogatást a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldást kereső startupoknak.

Az akcelerátor programra október 10-ig várják olyan minimum két fős csapatok jelentkezését, akik innovatív ötleteikkel, termékeikkel, vagy technológiákkal járulhatnak hozzá a műanyagipar megújításához és a karbonsemleges jövőhöz.

Két sikeres év után harmadszor is elindult a Startup Plastic Surgery inkubációs program, Magyarország első olyan startupoknak szóló kezdeményezése, amely a műanyaghasználat újragondolását célzó startupoknak kínál segítséget. A Klímainnovációs Közösség által indított négyhónapos program iparág fókuszú szakmai támogatással, üzleti coachinggal és networking eseményekkel támogatja a kiválasztott startupokat, és formál piacképes vállalkozásokat a kezdeti fázisú ötletekből.

A program szervezői október 10-ig várják azok jelentkezését, akik a műanyag-helyettesítő termékek, műanyag-előállítás és újrahasznosítás, új technológiai megoldások vagy a műanyag termékekkel kapcsolatos fogyasztói szokások területét érintő innovatív ötleteikkel kívánják megújítani az iparágat. A négy hónapos időszak végén a csapatok egy záró versenyen adhatnak elő fejlődési görbéjükről, a legjobbak pedig közvetlen gyorsított befektetési lehetőséggel gazdagodhatnak a Hiventures együttműködés jóvoltából.

A program fő támogatója, a ROSSMANN Magyarország pedig különdíjakat ajánl fel segítve a startupokat a piacralépési úton, mindezt teljesen térítésmentesen.

Ötletből valóság!

A Startup Plastic Surgery program fő célja, hogy olyan vállalkozó szellemű innovátorokat segítsen, akik kezdetleges fázisú ötleteiket szeretnék megvalósítani.

A csomagolóanyagok rendkívül fontos szerepet töltenek be a kozmetikai iparban és más területeken egyaránt, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az ipar volumene évente 3,5-4%-kos növekedést mutat aminek közel 40%-a csomagolóanyagként keletkezik. Ezek az adatok rendkívüli lehetőséget biztosítanak arra, hogy új, a klíma szempontjából kedvező iparági technológiák kerülhessenek bevezetésre. Így bátran kijelenthető, hogy a műanyagipari greentech vállalatok előtt tehát óriási lehetőség, sőt feladat áll az elkövetkező években. Számos példa volt már arra, hogy hány féle módon lehet elindulni az újrahasznosítás színes világában és még mindig végtelen kiaknázatlan lehetőséget rejt magában a greentech innovációk továbbfejlesztése.

Neked is van egy ötleted a műanyagok újragondolására?

Akkor ne habozz, október 10-ig még leadhatod a nevezésed a Startup Plastic Surgery programba, ahol üzleti coaching, szakmai támogatás, networking események és a legjobbaknak befektetési lehetőség révén gondoskodunk arról, hogy a 4 hónapos fejlesztési időszak során piacképessé és gazdaságilag életképes vállalkozássá formáljuk a kezdeti fázisú startup ötleteket akár 15 millió forintos támogatás keretein belül!

Ezen kívül a Rossmann a számukra legígéretesebb kozmetikai megoldást (csomagolás-, termék- vagy egyéb innovációt) különdíjban részesíti, és közös munkára invitálja. Ennek kapcsán fedezhetik a prototípus fejlesztésének költségeit, esetleg ingyenes polckihelyezési lehetőséget is biztosíthatnak vissza nem térítendő támogatásként a kiválasztott startupnak.

A jelentkezés további részleteiről itt olvashatsz bővebben.

Szerző:
Lipusz Kinga

Sajtókapcsolat: 
Krisán Eszter
eszter@startup-plastic.hu
+36 30 733 2020